Könyvek, Írás(varázs)

Írok.
Írtam mindig is. Már ötévesen, iskolakezdés előtt mesék bújtak elő a tollamból.
Idáig kilenc könyv jelent meg a nevem alatt nyomtatásban.  Sok száz interjú, riport, portré és tudósítás van mögöttem, a legkülönbözőbb napi-hetilapokban, magazinokban voltak ezek olvashatók; rádióműsorokat szintén vezettem. Számtalan blogot működtettem az elmúlt évek során. Írok, ha mondanivalóm van – olyankor pedig mindenképpen,  amikor szükségem van belső megnyugvásra.
Előfordul az is, hogy nem tudok nem írni: Niagara-vízesésként robban át rajtam egy történet, és én csak bámulom alakulását. Ezeket az alkotói folyamatokat valódi csodaként élem meg.

Így született – többek között – a Mandralínia – gyerekeknek (is) szóló önismereti kalandregény-sorozatom első kötete, amelyből később varázslatos musical kelt életre, Barta Ildikó zeneszerző és Izsó Angelika dalszövegíró közvetítésével. A könyv és a CD – kitűnő, ismert színész-énekesek előadásában került bemutatásra (Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Tunyogi Bernadett, Vida Péter, Seres Ildikó, Dézsy-Szabó Gábor). A youtube-on minden dal meghallgatható a musical repertoárjából.

Írást, újságírást tizenhét évesen kezdtem el tanítani, hivatalos felkérésre, akkor két éves, nagyon intenzív gyakorlati munka után a felnőtt sajtó világában.
Ezt azóta is nagy lelkesedéssel teszem, bármely korosztály körében.
Sokan fordultak meg az elmúlt húsz évben nálam – és ezek az alkalmak egyre inkább önismereti képzéssé gömbölyítették ki magukat; élvezetes kalanddá, játékosságuk és sokszínűségük mentén.
Az írásvarázs épp úgy repertoárom része, mint az írás technikai fogásainak átadása – gyermeki lelkesedéssel csodálom, ahogyan a műhelyemben megfordulók szárnyaikat bontogatják, és közben boldogra írják (át) az életüket.
Meghívásoknak szívesen teszek eleget. Eddigi szakmai utam egyik nagy élménye a Természetgyógyász Fesztiválon, a Szepes Mária teremben való bemutatkozásom volt, de hivatásom minden egyes kalandja, amelyben tapasztalhatok-tanulhatok, megtiszteltetés…
Gyakran kérnek fel első-kötetes szerzők írásuk születéséhez, bábának, kéziratuk áttekintésére, írói kísérletezésük melletti “figyelő jelenlétre”. Örömmel!

Többen kértétek, meséljek arról, mit is takar: Kreatív-Önismereti Írói Műhely. Több mint húsz éve dolgoztam ki a módszert, amely azóta is rendkívüli inspirációt hoz számomra – ráunni nem tudok!  Szüntelenül fejlesztem magam, nyílok rá a világra, hogy minél izgalmasabbak legyenek ezek az együttlétek a résztvevők számára is – ugyanakkor mindig a jelen pillanat és az adott kiscsoport energiája határozza meg, mit is teszünk aznap – a papíron. Gyerekekkel, kamaszokkal, felnőttekkel egyaránt dolgozom, és elmondható, hogy minden korosztályt képes elvarázsolni az alkotás ereje és az ennek nyomán jelentkező csodák. Játszunk, meditálunk, van, hogy táncolunk, festünk stb. együtt – és ebből varázsos írások születnek olyan résztvevők tollából is, akik azelőtt sosem írtak, vagy nagy ívben elkerülték a tollat és a papírt  Ezek az írások nemcsak élvezetesek és van, hogy megdöbbentően zseniálisak, de mély önismereti üzenetekkel is bírnak – a történet segít ráláttatni a szerzőt saját életének blokkjaira, annak okaira és kioldási lehetőségeire. Történik ez jóleső csoportmunkában, nagy nevetések és sírások, egymásra találások közepette. Gyógyító hatású ez a közös játék – mondják azok, akik már kipróbálták. Szeretettel várlak Téged is egy nagy, közös kalandra!

ÁTÖLELEM A FÉLELMEIMET:
(2010)

Ezt a gondolkodásfolyamot, emberi párbeszédet – drámát jó régen írtam, tizen-évvel ezelőtt. Nagyon sok visszajelzés jött és jön rá azóta is, ezért gondoltam, megosztom Veletek, főképp, hogy a mondanivalója aktuálisabb, mint valaha – még ha a stílusán érettebb fejjel csiszolnék is. Akkor, ott – ilyen (is) voltam. Mindenesetre az írás sok éve eljutott Feldmár Andráshoz, a magyar származású, Kanadában élő, világhírű pszichoterapeutához, aki így reagált rá: “Elgondolkodtató, mélységeket magában hordozó írás. Izgalmas és érdekes, segít új kérdéseket feltenni”.

KATTINTSATOK